Be kell vallanom
nektek, én Limara által szerettem meg a kenyérsütést. Az ő oldalán találkoztam
először nagyon jó és érthető leírásokkal. Most elsőként az ő receptjét osztom
meg veletek, hogy majd jövő héten egy általam kitalált recepttel folytassuk.
Tehát első próbálkozásra ezt a receptet osztom meg veletek.
Hozzávalók:
400 g kenyérliszt
2 dl langyos víz
0,5 dl tej
1 kiskanál só
2 evőkanál olaj
2 evőkanál
burgonyapehely (ez akár el is hagyható, de nem kell kétségbeesni, én mindig azt
a burgonyapelyhet használom, amiből az instant krumplipüré készül, itt ugyanis
sehol nem találtam másik fajtát)
20 g friss
élesztő.
A hozzávalókból
tésztát gyúrunk. Én úgy szoktam, hogy a langyos vizet, tejet összekeverem,
belemorzsolom az élesztőt. Külön összekeverem a lisztet, burgonyapelyhet és a
sót, majd hozzáadom a vízes tejes keverékhez és elkezdem gyúrni. Legvégén adom
hozzá az olajat. Addig kell gyúrni, míg a kezünk alatt szép selymes de nem
ragadó tésztát kapunk. Amikor ez megvan, akkor letakarva 30 percig pihentetem.
Az idő lejártával
picit átgyúrom még egyszer és háromba vágom a tésztát. Ekkor hagyom még 10
percet pihenni a tésztát, hogy könnyen formázható legyen.
A formázáshoz az
alábbi videót ajánlom, én ezt találtam a legjobbnak. Nekem nincs bagett sütő
tepsim, ezért én is a formázás után úgy pihentetem a tésztát ahogy a videón
láttam. Már megformázva vastag konyharuhára helyezem, felhúzok egy réteget és
majd oda helyezem a következőt és így folytatom mindhárom bagettel. Így
kelesztem duplájára őket.
Ez idő alatt
előmelegítem a sütőt úgy, hogy az aljába egy kislábasba vízet teszek, így
biztosítom a párát a sütőbe. (Nálam nincsenek állítható fokok a gázsütőmön,
maximumon tud csak sütni és így is sikerül neki J ) Amikor duplájára kelt a bagett, éles
pengével bemetszem, tepsire helyezem, vízzel lepermetezem és addig sütöm, míg
szép barna lesz. Van hogy kevés lisztet szitálok rá, hogy rusztikusabb legyen a kinézete, tégy te is kedved szerint.
Ilyen egyszerű
ez! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése