Néha olyan kenyérre vágyom, ami ízesebb, ilyenkor nem fehér
kenyeret sütök hanem olyat amiben többfajta liszt van. Mi nagyon szeretjük ezt
a típust, de sosem sütök irdatlan nagy kenyeret belőle, mert ez olyan
kiscipónak mutatósabb J
Hozzávalók:
125 g öregtészta
1,5 dl víz
50 g joghurt
130 g kenyérliszt
60 g teljes kiőrlésű búzaliszt
60 g rozsliszt
25 g zabpehely
1 kiskanál sikér
1 kiskanál só
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál méz
6 g élesztő
.A liszteket kimérem és a sóval összekeverem. Hozzáadok
mindent a víz kivételével és egy kicsit összekavargatom, majd lassanként
hozzáadom a vizet. Addig dagasztom, míg összeáll a tészta, ekkor pihenni hagyom
10 percet. A 10 perc leteltével átdagasztom még egyszer, olyan tíz percent át,
ezután letakarva pihentetem 40 percet. Ezután újra átdagasztom, de csak lazán
és kerek cipót formázok belőle. Megformázva is kelesztem 40-60 percen
keresztül. A lényeg, hogy duplájára kelesztjük. Az idő változó, hiszen télen nehezebben
kel a tészta, nyáron sokkal hamarabb.
Az idő leteltével éles pengével bevagdosom a tetejét, belehelyezem egy sütőpapírral
kibélelt kerek jénai tálba, a tál tetejébe belepermetezek vizet, lefedem vele a
tálat és behelyezem az előre melegített sütőbe. Kb. 40-50 perc alatt megsül.
Fontos!!! Ahhoz, hogy finom kenyeret süss, muszáj lesz
beszerezned vagy egy nagyobb jénai tálat (a kacsasütőt ajánlják) vagy egy római
tálat. Mivel itt nem lehet kapni kacsasütő jénait, nekem az utóbbi van. Ennek
tetejét a sütés előtt egy órán keresztül áztatni kell, hogy így biztosítsuk a
párát a kenyérnek.
Jó étvágyat! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése