Ezzel a levessel
akkor találkoztam először, amikor falura költöztünk és úgy szólt a fáma, hogy
ilyet készítettek a gazdaasszonyok a napszámosoknak, akik kapálni mentek a
földekre, mert ugye oda „rendes” étel kell J A tárkony teszi különlegessé, kissé
savanykássá ezt a levest
Hozzávalók:
Vegyes
leveszöldség: répa, petrezselyemgyökér, zeller, peszternák
2 fej hagyma
2 evőkanál zsír
(nem érdemes olajjal próbálkozni)
2 kiskanál őrölt
pirospaprika (az egyik kiskanál őrölt paprika lehet erős)
1 kiskanál Édes
Anna
150 g húsos
szalonna
300 g házi
jellegű kolbász
200 g főtt
krumpli
1 tojás
Liszt
Só, liszt, őrölt
kömény és tárkony
A krumplit
meghámozzuk, puhára főzzük, leszűrjük, összetörjük és félretesszük hűlni.
A zöldséget, a
hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Ugyancsak apróra vágjuk a húsos szalonnát
is.
Egy lábasba
tesszük a szalonnát és kis lángon megsütjük egy kicsit, majd hozzáadjuk a két
kanál zsírt és az apróra vágott hagymát is, pár percig együtt pirítjuk őket. A lábast
lehúzom a tűzről és így adom hozzá az őrölt paprikát meg az Édes Annát(másképp
keserű lesz a pirospaprika). Visszateszem a tűzre, majd hozzáadom az aprított
vegyes zöldséget, felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje a zöldséget.
Lefedve hagyom puhúlni. 20-25 perc után megsózom, megborsózom, teszek hozzá egy
evőkanálnyi szárított tárkonyt is, majd hozzáadom a felkarikázott kolbászt is.
Ujból öntök hozzá annyi vizet még, amennyi levest szeretnék. Míg fő a leves, a
krumplihoz hozzáadom a tojást, késhegynyi
őrölt köményt és annyi lisztet amennyit a krumpli felvesz (kb 150 g, sok függ
attól milyen típusú a krumpli. A tészta állaga olyan kell legyen, hogy nedves
kézzel kis gombócokat lehessen formázni) Amikor fő a leves, nedves kézzel
gombócokat formázunk a krumplis tésztából és a levesbe megfőzzük ezeket.
Tejföllel is
fogyasztható. Jó étvágyat! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése